Vissza Vissza a listához

TRANSZGENERÁCIÓS TÉGLA - A SIKER ÉS A KUDARC ÉPÍTŐANYAGA

TRANSZGENERÁCIÓS TÉGLA - A SIKER ÉS A KUDARC ÉPÍTŐANYAGA

„Ne erőltesd, Fiam! Apádnak se ment, neked sem fog sikerülni!”

„Ne erőltesd, Fiam! Apádnak se ment, neked sem fog sikerülni!” – Vajon hány családban hangzott már el ilyen, vagy ehhez hasonló, földbe döngölő mondat? Vajon hány olyan intést, prognózist, szülői jövendölést hallottunk gyerekként, amelyek abban a szent pillanatban determinálták készségeink és képességeink felszínre jutását, egyéniségünk kibontakozását, és vágták a konyha olajtól csillogó linóleum padlójához önbizalmunkat?! De úgy, hogy csak úgy csattant. A szülőktől származó üzenetrendszer fiatalokra mért hatásairól, az önbizalomról és a döntéseinket befolyásoló transzgenerációs téglákról beszélt LIMPÁR IMRE tanácsadó szakpszichológus a Kósa Erika Akadémia május 25-i évadzáró JUNIOR PARTY-ján.

KÖSZI ANYU, MOST MÁR FÉLEK!

Az életnek alapvetően csupaszon, érintetlenül, tiszta lappal indulunk. Hogy az idők során mit veszünk magunkra, azt a közvetlen környezetünk is nagyban befolyásolja. A szülői intelmek, a terelgetések, a jó szándékú tanácsok természetesen kellenek, de felnőtt korban egy-egy elakadásnál – ha észrevesszük -, feltesszük a kérdést: Ezek az általános, „Apáddal csak a javadat akarjuk” iránymutatások valóban kellettek? Limpár Imre izgalmas előadása során olyan hétköznapi példákat vetített ki virtuális gondolatfalára, melyeket hallva mind az ötvenen bólogattunk, kicsit elmosolyodtunk, hiszen olyan anyai és apai intések és életigazságok köszöntek vissza pszichológia magyarázattal turbózva, amelyekről a pöttyös labda terelgetése közben biztosan nem gondoltuk, hogy később ekkora befolyással bírnak majd önbecsülésünkre, önértékelésünkre és az önbizalmunkra.

Amikor az ember felmenőitől nap, mint nap ugyanazt a példabeszédet hallja, akkor azt egy idő után el is hiszi, és meglepő vagy sem, de akképpen is fog cselekedni. Hiszen a „Minden férfi disznó! Mindegyik csak azt akarja! Lányom, egynek se higgy!”, vagy „A nőkkel fiam, csak a baj van!”, illetve az általános, nemtől függetlenül örökérvényű szülői szlogenek, amelyek „Az élet nehéz.” és egyébként is, „Csak addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér!” kezdetűek felnőtté válva mind ott villódznak vészjóslóan homloklebenyünkben. És adjuk tovább automatikusan a gyerekeinknek. De vajon jó ez?

A NORMALITÁS NEGATÍV CÍMKÉZÉSE

Szülőként és gyerekként egyaránt tudomásul kell vennünk: Ahányan vagyunk, annyiféleképpen működünk. Még ha a vezetéknév, a vér és a DNS – nyilván utóbbi a meghatározó - össze is tart, különbözőek vagyunk. Más célokkal, más temperamentummal, másfajta attitűdökkel rendelkezünk, éppen ezért fontos, hogy bizonyos helyzetekre, viselkedésre hogyan reagálunk, azokat miként címkézzük.

Limpár Imre saját életéből egy klassz példát hozott erre. A vázolt minta szerint a baba azért sír 0-24 órán keresztül, mert jön a foga, amely tudjuk jól, hogy egyfajta természetes fájdalommal jár. A csöppség ezt a megpróbáltatást nehezen viseli, amit - más nem lévén - sírással fejez ki, hiszen nem bírja a kínt. A kérdés az: kap-e emiatt a gyerek címkét, például azt, hogy: „Milyen kicsi a fájdalomküszöböd! Folyton sírsz!”, amit aztán éveken át hordozhat.

A gondolatot tovább görgetve ennek folyományaként, ha évek múlva tiniként sírni fog a gyerek, mi is lehetne rá az eredendő magyarázat, mint hogy azért sír, mert még mindig alacsony a fájdalomküszöbe, hiszen már csecsemő korában sem bírta a gyötrődést! Pedig az objektív ok nem mást, mint egy extrán korai fogzást jelentett csupán. Az evidencia negatív címkéje tehát hat. Köszönjük, Apu-Anyu. Egy-null oda.

Felnőtt korban számos hasonló helyzettel találkozunk. A tanulás minden család életében központi téma, időtartamát tekintve mondhatjuk, hogy életünk jelentős részét átszövi, így a szakpszichológus megannyi példát hozott ebből a korszakból is.

„Minek tanulnál két nyelvet, amikor egyhez sincs nyelvérzéked?” „Igenis, le kell tenned valamit az asztalra!” „Jegyezd meg, hogy az életben mindenért meg kell szenvedni!” Ugye ismerősen cseng? Hát persze! Volt rá időnk, hogy belénk égjenek ezek a mondatok.

Mit jelent mindez a párkapcsolatban? Ha minden jól működik, az egy idő után gyanús lesz. Hiszen a nő nem lehet megbízható, okos és szórakoztató, a férfi nem lehet hűséges és odaadó, ugye? A vezérhangya elindul, hiszen nem ezt tanultuk, ennek nem így kell lennie, majd a belénk égetett transzgenerációs tégláknak „hála” megtörténik mindaz, amit a szüleink éveken át sulykoltak. Mert a mi kapcsolatunk jó nem lehet. Hát hogy is lehetne?! Hiszen „Minden férfi egy disznó!”, „A nőkkel meg csak a baj van!”. Anyánk és apánk ezt már réges-rég megmondta!

A transzgenerációs téglák, vagyis az általános intelmek a családból érkeznek, mégis az egész életünkre és a világban való működésünkre egyaránt hatnak, és ha nem elégítjük ki őket, diszkomfort érzést váltanak ki. Vagyis, mit teszünk? Egyszerűen elrontjuk azt, ami jó. Csak azért, hogy bevégeztessük a szülői előrejelzéseket.

Jó hír viszont, hogy a transzgenerációs téglák egy része pozitív üzenetbe is átfordítható! A többivel érdemes megbékélnünk és nem eltagadnunk létezésüket. Lépnünk tehát muszáj, mert ha nem tesszük és hagyjuk, hogy tovább dolgozzanak, a fenti példák alapján előbb-utóbb önbeteljesítővé válnak.

POZITÍV TT-K

„A rendes ember 40 órát dolgozik.” – a vállalkozó pedig ennél sokkal többet, de rajtunk is múlik, hogy a szülői üzenetet hogyan csavarjuk pozitív irányba. Ez a mondat, ha jól kezeljük, determinálja az önálló vállalkozást, hiszen eleve azt sugallja, hogy nem feltétlenül kell korlátok között dolgoznunk. A neves pszichológus a pozitív transzgenerációs téglákhoz is készült otthonról hozott, saját példával.

„Éljünk úgy, hogy fölöttünk csak a Jóisten lakjon.” – ismételte rendre a szakpszichológus édesapja. Hogy mi volt ennek a jelentése a fiú számára? Nemes egyszerűséggel az, hogy ne legyen fölső szomszédjuk. Szuper! Hosszú távon ismételve viszont olyan szimbolikus jelentést kapott, ami számára nemcsak a lakóhelyének pozícionálását jelentette, de miután a főnököket sem szerette, ez a mondat pozitív TT-ként, vagyis transzgenerációs téglaként hozzájárult ahhoz, hogy könnyebben lépjen a vállalkozók világába. Legyenek ügyfelei és megrendelői egy mellérendelt, partneri kapcsolatban, ne pedig egy ostort csattogtató főnöke egy kiszolgáltatott, alá-fölérendeltségi „v-iszonyban”.

ÉPÍTSD FEL MAGAD!

Az, hogy milyen csomaggal indulunk otthonról, önbizalmunkra is óriási hatással van. Nem mindegy, hogy milyen szülői támogatást kapunk életünk során, miben erősítenek, milyen módon segítik lépésről-lépésre botladozó járásunkat. Kulcskérdés viszont, hogy mi mit tudunk ehhez hozzátenni? Bízunk-e a saját jövőnkben? Bízunk-e önmagunkban? Ehhez önértékelésre, önbecsülésre van szükségünk, nem is kevésre. Mert mit hallunk manapság? Mi folyik a csapból? „Kövesd az álmaidat! Valósítsd meg önmagad! Bármit elérhetsz, amit csak akarsz!”

De mi az a „bármi”? És kinek ajánljuk mindezt? Ahhoz, hogy ez a gyakorlatban is 10/10-es értéket érjen el, és az álom is megvalósuljon, pontosan tudnunk kell, hogy honnan indulunk, mi mindenre vagyunk képesek és hajlandóak, hogy elérjük a sikert. Ehhez reális célok kellenek, hiszen ha képességeinktől távol álló, földtől elrugaszkodott vágyat tűzünk ki, az balul sül el. Mert mi történik akkor, ha rosszul mérjük fel a lehetőségeinket? Csalódás, szomorúság, és egy eleve nem túl magas 3/10-es önértékelési szintről adott esetben még mélyebbre zuhanhatunk.

VAN MEGOLDÁS! VISSZA AZ ORIGÓHOZ!

„Az örömgyilkosok csíra állapotban megölik a sikert.” – mondta az előadó.

Szumma szummárum, ha azt akarjuk, hogy álmunk megvalósítása ne áldozzon be az önértékelésünk oltárán, csendben kell maradnunk. Ha tudjuk, hogy környezetünk befolyással bír önbecsülésünkre, a legjobb, amit tehetünk, hogy amíg építgetjük-szépítgetjük, gondozzuk, és bátorító nedűvel locsolgatjuk megtépázott önbizalmunkat, az örömgyilkosokat nekifutással, dobbantva, nagy ívben elkerüljük. Ahhoz, hogy az építkezés hatékony legyen, az ilyen helyzetekben meg kell találnunk azt a kiindulási pontot, ahol egyszer már jó volt. Ahol már korábban biztonságban éreztük magunkat, ami örömöt adott, ahol tudjuk, hogy értékesek vagyunk. Ami feltölt, ahonnan újra nekifuthatunk. Azt az origót, a kályhát, ami a mi territóriumunk, és amihez bármikor biztonsággal visszanyúlhatunk.

MIÉRT VESZÉLYESEK A TT-TÉGLÁK?

Azért, mert a transzgenerációs téglák ugyanazt a valóságot teremtik meg. Ugyanúgy reagálunk, ugyanúgy viselkedünk, ugyanazokat a döntéseket hozzuk meg hasonló helyzetekben újra és újra még akkor is, ha körülöttünk a szereplők változnak. Tudatosan kell cselekednünk és tudatosan kell változtatnunk ezeken a szülők által belénk döngölt, mélyen ható üzeneteken, mert ha nem tesszük, sosem fogjuk tudni egy másik, kényelmesebb, élhetőbb és önbizalommal teltebb mederbe terelni az életünket.

Szerző: Szécsényi Réka