Vissza Vissza a listához

FIATAL VÁLLALKOZÓK TÁMOGATÁSA A KÓSA ERIKA AKADÉMIÁN!

FIATAL VÁLLALKOZÓK TÁMOGATÁSA A KÓSA ERIKA AKADÉMIÁN!

Hisszük, hogy a jó üzletek nem a tárgyalóasztal mellett, sokkal inkább a bárpult mellett köttetnek.

Nem titok ez, tudják a fiatalok is jól, a helyzet viszont ma már egyre veszélyesebb, hiszen sosem lehet tudni, hogy a táncparketten pörgő Y és Z generáció tagjai adott esetben micsoda volumenű cégeket vezetnek. Az, hogy a vállalatok felismerték az ifjakban rejlő potenciált és teret engednek a friss, lüktető véráramnak, nem is kérdés: üdvözlendő! Az viszont elgondolkodtató, vajon hogyan tudják a kezükben összpontosuló hatalmas lehetőségeket, kapcsolati tőkét kiaknázni és hosszú távon előnyükre formálni a fiatal szakemberek és a saját vállalkozásba kezdő, ifjú, lelkes titánok: a „STARTUPPEREK”.

MENTORPROGRAM A FIATAL VÁLLALKOZÓKÉRT

Hálásak vagyunk, hiszen sok jót kaptunk az ÉLETtől. Néhány évvel ezelőtt viszont úgy éreztük, eljött az idő, hogy ezekből a tapasztalásokból, információkból és kapcsolati tőkéből valamit a fiatal társadalom számára visszaadjunk. Körülnéztünk hát és számba vettük a lehetőségeinket, majd egy szeretetteljes mély levegőt véve 2017-ben elindítottuk a Kósa Erika Akadémia MENTORPROGRAMJÁT a pályakezdő, fiatal vállalkozók részére.

KÓSA ERIKA AKADÉMIA │ A FIATAL VÁLLALKOZÓK KAPSZULA-GARDRÓBJA

Kezdjük az alapoknál. Ahogy a ruháink rendszerezésével, úgy a vállalkozásunkhoz kapcsolódó feladatokkal, lehetőségekkel, irányokkal is jó, ha tisztában vagyunk. Hiszen, ahogy a ruhagyártók is számolatlanul gyártják az aktuális trendeknek megfelelő darabokat, úgy a vállalkozások támogatásával kapcsolatban is napról-napra bukkannak fel a hasznosabbnál hasznosabb, világmegváltó gondolatok. A végét nagyjából ismerjük is: mindkettő gigantikus káosz.

Mint ahogy a kapszula-gardrób kialakításának is az alapja az egymáshoz illő darabok megfelelő kombinálása, úgy építjük mi is a fiatal vállalkozók ismereteit hasznos és értékes előadásokkal, ismerkedési lehetőségekkel és kapcsolatépítéssel átszőve tematikusan a Kósa Erika Akadémia hangulatos estéin, hónapról-hónapra.

NE KERESD! A GOOGLE IS VELÜNK VAN!

Az elmúlt évek alatt számos előadó látogatott el hozzánk, hogy betöltve a fiatalok által megszállott rendezvényhelyiséget, értékes és hasznos, eddig talán sosem publikált történetekkel gazdagítsák az arra érdemes társaság tudásának tárházát. Legutóbb, néhány héttel ezelőtt, egy őszbe hajló októberi estén Heal Edinát köszönthettük a Junior Party előadójaként, akinek neve nemcsak a magyarországi üzleti életben ismert, de világviszonylatban is igen jól cseng.

Edina, aki a legbefolyásosabb magyar nők egyike, olyan kulisszatitkokba avatta be a fiatal, szárnyaikat bontogató vállalkozó mentoráltjainkat, amelyeket izgalmas pályafutása alatt szerzett, tapasztalt. Heal Edina ugyanis az, aki dolgozott a londoni EMI stúdióban, vezette többek között az egykori Sláger Rádiót, 8 évig állt a magyar Google élén és a Republic Group operatív igazgatója volt.

Hogy miért kértük fel előadóként? Azért, mert túl azon, hogy egymás iránti személyes tiszteletünk az évek alatt tovább erősödött, a hazai és külföldi nagyvállalati kultúra számos pozitív és negatív hatását csontig hatolóan jól ismeri, mely tudását jelenleg startupperekkel osztja meg, segítve ezzel piaci érvényesülésüket. Edina emellett alapító tagja az Egyenlítő Alapítványnak, amely azzal, hogy támogatja azon változásokat, melynek eredményeképpen több női vezető lehet majd a magyar gazdasági, kulturális, tudományos és politikai életben, kisméretű, kék színű „nyolcszázhatvanasokkal” hívja fel a figyelmet arra, hogy ma, 2019-ben a férfiakéhoz viszonyítva miért átlagosan 14%-kal alacsonyabb a nők keresete.

Ahogy a lehetőség, úgy a felelősség is a jövő generációjának vállán nyugszik. A Kósa Erika Akadémia segítsége és támogatása azért kiemelten fontos, hogy átvéve a stafétát, a fiatalok saját vállalkozásukban különös figyelemet fordítsanak a nemek közötti egyensúly megteremtésére és az EMBERt szem előtt tartva találják meg üzleti sikereik kulcsát.

Szerző: Szécsényi Réka