Vissza Vissza a listához

EQ MAGAZIN - Miért őröl fel a munkahelyi stressz?

EQ MAGAZIN - Miért őröl fel a munkahelyi stressz?

Miért őröl fel a munkahelyi stressz?

Karrierem kezdetén lelkesen vetettem bele magam a munkába. Igaz kevés volt a fizetés, de sebaj, hiszen ha keményen dolgozom, majd úgy is értékelni fognak, és megérkezik a várva várt fizetésemelés és az előléptetés. Aztán kaptam az élettől pár pofont. Jöttek a mindennapos túlórák, az ismeretlen feladatoktól való félelem, az arrogáns vezetők lebecsmérlő hozzászólásai, hazug ígéretek, konfliktusok a kollégákkal, főnökökkel, amire nem tudtam mit reagálni. Úgy éreztem, hogy azonnal ordítok vagy elbőgöm magam, viszont ugyebár egy munkahelyen egyiket se illik, így erősen összeszorítom a szám és koncentrálok, hogy rezzenéstelen maradjon az arcom. Aztán év végén feszülten várom, hogy na, most biztosan értékelik az egész éves igyekvésemet, de persze csalódnom kell, mert alig pár ezer forinttal emelték a fizut vagy éppen annyival se. Előlépetés? Ugyan, kérlek…  

Neked is ismerős ez a helyzet?

Úgy érzed, hogy igazságtalan az élet, hiszen, te mennyi rosszat kibírtál, mégse kapsz semmit? Vagy éppen nem érzed magad elég jónak, hogy megérdemeld a munkahelyi elismerést? Bizony, itt nem másnál kell elsősorban keresni a hibát, hanem először saját magadban kell egy leltárt tenned.

Mit hibáztam a munkahelyemen?

Ha könnyen stresszessé válasz, nehezen érvényesíted magad, nem ismered a gyenge pontjaid vagy éppen mindig negatív vagy, az nem a munkahelyi környezet hatása, csak egyszerűen nem ismered eléggé saját magad és az érzéseid. Eszerint alacsony az EQ-d, azaz az érzelmi intelligenciád. Itt a fő probléma, hiszen ezzel a képességgel lehet felismerni és kezelni a saját illetve mások érzelmeit. A magas EQ segítségével hatékonyabb kommunikációt, érdekérvényesítést és sikereket tudsz elérni a munkahelyeden. Ezt a képességet megtanulni nem lehet, de fejleszteni annál inkább.

Szóval most a felismeréssel megtetted az első lépést az érzelmi intelligenciád növelése érdekében, és a következő már csak rajtad múlik. Ha kíváncsi vagy, neked milyen szinten áll jelenleg az EQ-d, töltsd ki az alábbi EQ-tesztet!

Kattints IDE a TESZT kitöltéséhez!

Szeretnéd jobban megismerni magad, felfedezni az erősségeidet és gyengeségeidet? Megtanulnád, hogyan kommunikálj hatékonyan a kollégáiddal és a főnököddel? Akkor az alábbi linken további segítséget találsz az érzelmi intelligenciád fejlesztéséről. 

Kattints és KEZDJ EL TENNI!