Vissza a listához
A cuki-kutyás, cuki-cicás fotók már-már átvették az uralmat a közösségi média felületein.
Nem telik el nap, hogy ne jönne szembe velünk egy csetlő-botló, gomb orrú, puha szőrű kiskutya, egy kandalló előtt szétvetett lábakkal látványosan sziesztázó macska vagy egy kiscsikó, aki anyja biztonságában nyihogva nyargal vidáman, gondtalanul keresztül a réten, lobogó sörénnyel át a naplementében. Vagy éppen habtengerben fürdőzve egy kád vízben. Nap, mint nap járják be a világot az ilyen témájú fotók, videók, amire emberek milliói érzik szívükben a melegséget, az állatok iránti szeretetet és a vágyat: Jujjj, nekünk is kéne egy!
De mi van azokkal a képekkel és filmekkel, ahol az állatokkal méltatlanul bánnak? Azokkal a kiskutyákkal, cicákkal, akiket zsákba zárva az éppen csak lassító járműből kidobnak az útra? Mi történik az orrszarvúval, elefánttal, oroszlánnal, akiket az ékeik miatt presztízsből vadásznak? És vajon mit tett az a tehén, aki borjú kora óta négy négyzetméteren, láncra verve él?
Mit tesz az ember? Merre jár a lélek? Ilyenkor hol van az ész? Ha az állatokról van szó, miért fektetjük két vállra a jóérzést?
HIÁNYCIKK AZ EQ?
Állattartás kontra érzelmi intelligencia. Felelősségvállalás versus EQ. Mielőtt meghoznánk a döntést, hogy húsvétkor hazavigyük-e a nyuszit a gyereknek a piacról, hogy a kiskacsát bezárjuk-e a panelba pusztán a magunk – általában rövid lejáratú – szórakoztatására, vagy „egyszer élünk” alapon vásároljunk-e egy cuki pudlit szerelmünk jeléül hódításképp, a szív alakú faragott lyukon át érdemes bekukkantani érzelmeink szalmaillatú pajtájába és átgondolni, kinek teszünk ezzel jót, és főleg miért?!
Hiszen az állattartás felelősségteljes, hosszú éveken át tartó, napi szintű gondoskodást igénylő feladat. Amolyan jóban-rosszban, egészségben-betegségben típusú, ahol a kutya nem magától megy le sétálni naponta háromszor, a cica – bármilyen furcsa – nem megy el a boltba, veszi meg és nyitja ki magának puha mancsával a Whiskast, és a kismalac sem terelget birkanyájat, majd zárja magára töfi orrával este tizenegykor az ólajtót. Az állatok tőlünk, emberektől függnek, az pedig a mi érzelmi intelligenciánktól, hogy hogyan bánunk velük, gondoskodunk róluk, és miként tartjuk őket.
ÁLLATI JÓ AZ EQ!
Az, hogy bizonyos helyzetekben hogyan viselkedünk - legyen szó akár emberi, akár az állatokhoz kötődő kapcsolatainkról -, nagyban függ attól, hogyan érzünk irántuk, és hogy érzéseinket mennyire vagyunk képesek kontroll alatt tartani, irányítani. Az érzelmi intelligenciát tanulni ugyan nem lehet, fejleszteni viszont igen, ami segíthet abban, hogyan kezeljük az állattartással kapcsolatos döntéseinket. Hiszen amikor gyermekünk párás tekintettel már minimum tíz éve könyörög, hogy csak egy ici-pici kutyát szeretne, nem azt a nagyot, ami sokat eszik, meg a tappancsára is rengeteg sár tapad, hanem csak azt a minit, aminek még talán a szőre is befelé nő, akkor felelős állattartóként tisztában kell lennünk az új jövevény érkezését követő feladatokkal, a ránk váró terhekkel. A szükséges oltásokkal, az állat kényelmének biztosításával, etetésével, sétáltatásával, rendszeres mozgatásával, és az egyéb, kapcsolódó kötelezettségekkel.
Ahhoz, hogy ez jól működjön és a „szőrös gyerek” semmiben se szenvedjen hiányt, ismernünk kell önmagunkat, szokásainkat, életvitelünket és körülményeinket, és egy percre sem szabad elhinnünk, hogy majd a tízéves pulya fog felkelni hajnali ötkor télen, mert a cuki-kutyát hajtja az inger és a mínusz tíz fokban, méteres hóban menni kell.
Amikor választunk, szeretnünk kell az állatot. Fel kell tudnunk ismerni magunkban az érzést, a felelősség érzését, ami túlmutat a szerzés vágyán, a birtoklás boldog tudatán, vagy az örömszerzés pillanatnyi élményén. Erről szól az EQ.
ÉRZELMI INTELLIGENCIA ODA-VISSZA
Az állatokkal való foglalatosság - akár az állattartás, a sport, a tematikus könyvek és összességében az állatokról való globális gondolkodás – már egészen gyerekkorban hozzájárul érzelmi intelligenciánk fejlődéséhez. Megtanít ugyanis felismerni és megnevezni érzéseinket, támogatja a kapcsolatteremtési képességünk kialakulását, fejleszti a mozgást, az önuralom kezelését. Az állatokkal való kapcsolat nyitottá tesz bennünket, megmutatja, milyen a feltétel nélküli szeretet, fejleszti az empátia és a tolerancia képességünket és növeli kitartásunkat, felelősségvállalási hajlandóságunkat.
Éppen ezért, ahogy érzelmi intelligenciánk segítségével nem hagyjuk a tűző napon Bodrit az autóban, úgy a naptejes dobozt sem hajítjuk nyári pihenésünk alatt a tengerbe. Helyette megkeressük inkább a kukát, és proaktívan megvédjük vele egyrészt a Föld klímáját, másrészt a tengerek veszélyben lévő állatvilágát. Hiszen cselekvéseink bennünket minősítenek, és erkölcsi fejlettségünket, érzelmi intelligenciánkat hűen tükrözi az a hozzáállásunk, ahogyan kedvenceinkkel, és Földünk állataival bánunk.
Szerző: Szécsényi Réka
A Kósa Erika Akadémia felelősségének érzi az érzelmi intelligencia terjesztését, és megismertetését a lehető legszélesebb társadalmi körben. A különböző intelligens élőlények ösztönösen élik meg érzelmeiket, így nem "zavarja" Őket egy-egy tudatos cél, igény. Nem kell összehangolniuk a tudatos cselekvést az érzelmekből fakadókkal.
Az érzelmi intelligencia gyakran segíthet át minket az élet különböző krízispontjain. Azonban ehhez az kell, hogy megtanuljuk kimutatni az érzelmeinket, nem csak szavakkal, de tettekkel is. Pontosan ugyan ezt kívánja tőlünk egy a háztartásunkban élő élőlény is.
Ha szeretjük őt, merjük megsimogatni – és ez ne legyen ritkaságszámba menő kitüntetés! Egy kutya, macska vagy más háziállat sokkal többet fog érteni szavaink hangsúlyából, és annál kevesebbet abból, amit mondunk: őt nem tudjuk becsapni egy üresen kimondott „Szeretlek”-kel.
Ezért több egyesület és rendezvény mellett a Kósa Erika Akadémia támogatja a Magyar Versenyagár Egyesületet, illetve kiemelten a szeptember 15-én megrendezésre kerülő Hungarian Sighthound Club Winner-Folklore Show2018/Klubkiállítást, melynek részletei ITT találhatók.
